Ez egy személyes jellegű szöveg egy számomra fontos emberhez. Köszönöm neki!
Sosem hittem volna, hogy ilyen jellegű szöveget fogok írni, de megteszem. Megteszem egy olyan emberért, aki sosem tett bennem kárt, aki mindig mellettem állt és vigyázott rám. Minden egyes szavával igaza volt, belátom. Mégha akkor nem is fogadtam el, utána pár órával már értettem a lényeget. Még senkivel nem kerültem ennyire szoros kapcsolatba mint vele. Sosem hittem volna, hogy pont ő lesz az, aki kiáll mellettem jóban-rosszban egyaránt. Mindig tudott olyan dolgokat mondani, melyeket senkitől sem hallottam. Tudta bennem tartani a lelket akkor, mikor senki nem állt mellém, mikor mindenki kiutált. Nála jobban nem ismer senki. Már nagyon rég óta nem tudok mással őszintén beszélni, megbízni rajta kívül.
Május 20-án - a kirándulás estéjén - egyedül voltam a szobában. Akkor döbbentem rá, hogy mit is jelent nekem ez az egész. Talán akkor éreztem elsőnek a hiányát igazán. Akkor kattant át bennem valami, amit egész évben nem így gondoltam: fogy az időm és nem akarok elmenni mellőle, nem akarom, hogy útjaink kettéváljanak.
Miután hazajöttünk, bevallotta, hogy ugyan úgy én is hiányoztam neki, mint ő nekem. Nagyon jól esett ezt hallani. Akkor éreztem azt, hogy engem is lehet szeretni, hogy én is tudok hiányérzetet kelteni más ember lelkében. Rájöttem: ezt a maradék két hetet ki kell használom.
Ebből egy már eltelt. Rohamosan fogynak a napjaim. Elterveztem, hogy elmondom neki, mit is jelent számomra, de sosem volt meg rá a megfelelő alkalom. Ma végre rávettem magam és közöltem, hogy az elkövetkező egy hétben hiányozni fog. Mikor elmondtam éreztem az önzetlen szeretet erejét. Éreztem, hogy az érzés kölcsönös és nem szabad feladnom a harcot. Le kell győznöm a gondolataimat, nem szabad arra gondolni, hogy csak egy hetem van vele. Azt az időt ki kell használom.
Minden reggel azt várom, hogy mikor jelenik meg, mivel tudom, boldog napom lesz, ha jelen van. Csak annyit tartottam furcsának: már a legkisebb problémámat is észrevette és segített rajta. Ha nem támogatott volna, akkor már én sem lennék. Attól a gondolattól, hogy lesz valaki velem, aki szeret, leküzdöttem a félelmem és bátran tudtam megállni az iskola előtt.
A kétszáz ember közül egy tud velem bánni, egy ismer és egy tud elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Mindig meg tudott nyugtatni amikor ideges voltam, akár a puszta jelenlétével is. Elég volt vele szembemenni a lépcsőn, máris jobban éreztem magam a nap további részében.
Sokat beszélgettünk szünetekben és volt olyan alkalom is, amikor visszamentem hozzá. Nem gondoltam volna sosem, hogy még a másfél óra is kevés lesz nekünk. Szinte mindenről tudunk beszélni, minden témában. Segít és támogat, ami mindennél fontosabb.
Nem fogom sosem elfelejteni, hog mennyi mindent tett értem és Őt sem. Úgy érzem egy őszinte lelki társra találtam. Ebben az egy hétben megpróbálom neki viszonozni ezt az utóbbi két évet, a ballagás után pedig nem hagyom, hogy az útjaink külön váljanak. Ezt még meg tudom neki ígérni!
